A kurdisztáni olaj és a politika

Az iraki Kurdisztán területén még nem tisztázott, hogy hány kútnál fognak olajat kitermelni, de 40 helyet jelöltek meg erre a célra. Külföldi cégeket kértek fel, hogy kutassák a szén-hidrogén várható jelenlétét. Ez ügyben a kurd illetékesek szerződéseket kötöttek több külföldi céggel is. Bagdad és Kurdisztán olaj eladásával kapcsolatban bizonyos akadályok elhárításáról akarnak tárgyalást folytatni. Dr. Ali Huszein (az iraki olajügyekért felelős a parlamentbe) az Iraki Olajminisztérium munkáját és egyben Huszein Shehristanit (iraki Olajügyek minisztere) megvádolta azzal, hogy lustálkodnak a munkájukban. Egyenesen a minisztert vádolta avval is, hogy a gazdag olajat tartalmazó Kirkuk kurd városban az olajkitermelés miatt vitába szálltak a kurdokkal. A két fél között már régen folyik a vita, hogy a kurdok szabadon eladhatják-e a Kurdisztánban kitermelt természeti kincset. Dr. Ali Huszein egy tanulmányt készített, hogy milyen módon lehetne az iraki alkotmányon belül a 111.§-t és a 112.§-t szétválasztani, hogy többé ne legyen vita a kurdisztáni olaj miatt. Azok a külföldi cégek, akik Kurdisztánnal kötöttek szerződést, alaposan áttanulmányozták az iraki alkotmányt és az arra vonatkozó paragrafusokat, csak ezután kezdtek dolgozni a kurd hatóságokkal.

Last Updated (Thursday, 22 April 2010 09:11)