Irak küzd a szomszédaival

Megkérte az iraki politikai Nemzetbiztonsági Tanács a nemzetközi közönséget, hogy segítsék Irakot, mivel a szomszédos kormányoknál még mindig mindennaposak az Irak belügyeibe való beavatkozások és rajtuk keresztül engedik be a terroristákat az arab országba. Az iraki biztosság hangsúlyozta, hogy a milíciák felszámolása, egy feltétel ahhoz, hogy valamelyik politika párt részt vegyen a kormányzásban. A milíciáknak kötelező a fegyverüket visszaszolgáltatni az iraki hatóságoknak. Nem utolsó sorban a politikai tanács kérte, hogy a törvényen kívüli bíróságokat és minden más olyan cselekményt, ami nem az iraki szabályokon vagy törvényeken belül történik azt el kell törölni, illetve a hivatalos iraki hatóságok kezébe kell adni. Meg kell nyitni azokat a területek is, ahova ez idáig tilos volt az iraki hatóságoknak belépnie. Egy olyan kormányt kell alakítani, amiben minden politikai párt rész tudna venni, és tudná segíteni azokat, akik a belháborúban szenvedtek, továbbá a szolgáltatások javítását segítené. Eközben az iraki miniszterelnök al-Maliki hangsúlyozta, a következő választásokon nem vehet részt Muktada Sadir síita vezető, amennyiben nem oldja fel az al-Mahdin milíciáit.

Last Updated (Thursday, 22 April 2010 09:33)