Maszud Barzani az amerikai rádióban

Az iraki Kurdisztán Regionális Tartomány elnöke Maszud Barzani az Amerika Hangja rádió kurd adásában adott interjújában közölte, hogy Kurdisztán határait nem erőszakkal kellene kijelölni, hanem az iraki alkotmány keretein belül és a polgárok akarata alapján. A jelenlegi bagdadi kormány még mindig a régi rendszer gondolatai alapján (azaz egy uralmat akarnak) cselekszik, nem veszi figyelembe az iraki alkotmányt, amit az iraki nép 80%-a már megszavazott. Ha az alkotmányon belül cselekednének, akkor semmilyen válság nem merülhetne fel. Az iraki kormány úgy gondolja, hogy amit a kurdok idáig megkaptak Bagdadtól, az több mint ahányan vannak. A bagdadi kormánynak kellene a 140. §-t az iraki alkotmányban végrehajtania, ami egy stabil politikát teremthetne az országban. A kurdoknak praktikus szerepük legyen Irakban, ne pedig másodlagos. A kurdok támogatnak minden megállapodást Irak és Amerika között, abban az esetben, ha mind a két nép közös érdekeit képviseli. Azt szeretnénk elérni, hogy a kurdok és Bagdad között minden válságot az iraki alkotmány paragrafusain belül kezeljenek és, hogy jó kapcsolatot tarthassunk a szomszédos országokkal is, mondta Barzani.