Bűnös az iraki bíró?

Mohamad al-Urebi iraki bíróról, aki Szaddam Husszein és társai bírósági tárgyalásait vezette, most olyan dokumentumok kerületek napvilágra, amik bizonyítják, miszerint 2001.03.04.-én halálos ítélettel büntetett 12 irakit. A 12 iraki vádlott Diwanie városból valók, és állítólag együttműködtek az ellenállókkal. Az üggyel kapcsolatban, az iraki bíróság kijelentette, hogy al-Urebi kénytelen volt olyan döntést hozni, amit a felettesei követeltek tőle, mert ilyen esetben a parancs megtagadása szigorúbb büntetésekkel járna.

Last Updated (Thursday, 22 April 2010 13:37)

 

A kurdok Jinosidja

Az iraki parlamentben a kurdisztáni frakció javaslatára a kurdok tragédiáját (tömegmészárlás)hivatalosan is elnevezték. A diktátor Szaddam Husszein által bevezetett kurd ellenes tömegmészárlás például az Anfalban (zsákmány nevezetű hadművelet, ahol 180 ezer kurdot 6 hónap alatt megöltek Irak déli területein), a Halabdzsa elleni vegyi fegyverek bevetése, ami miatt 5000 ember halt meg és a Barzani család elleni tömegmészárlás, ami 8000 kurd életet követelt. Farid Rawanduzi a kurdsztáni frakció szóvivője kijelentette, hogy kártérítést fognak kérni a bagdadi kormánytól. A kurdisztáni frakció az iraki parlamentet megkérte, hogy hajtsák végre az iraki bíróság által kiszabott büntetéseket azokon, akik a volt rezsimért felelősek a kurdok mészárlása miatt. A kivégzésre várok Ali Hessen Majid (Vegyi Aliként híresült el), Sulta Hasim a volt iraki honvédelmi miniszter és Reshiud Atekriti. Továbbá mindenkit állítsanak bíróság elé, aki részt vett a mészárlásban. Sirwan Zahawi iraki parlamenti képviselő a kurd frakcióban kijelentette, hogy a volt kurd ellenes rezsim leírhatatlan, hosszú történelme van, ugyanis a 70-es években a 666.§ döntésére hivatkozva az iraki állampolgárságot visszavonták több százezer kurd embertől és Irán felé szorították őket. A parlamenti képviselő hozzátette, hogy azokat, akik felelősek azokért a szörnyűségekért felelőségre kell vonni és végre kell hajtani a bírósági ítéletét, és nem utolsó sorban kártalanítani kell a hozzátartozókat. Azokat a külföldi cégeket is felelőségre kell vonni, akik vegyi fegyvereket adtak el Szaddam rezsimjének annak idején.

Last Updated (Thursday, 22 April 2010 13:34)

 

Muktada nem vesz részt a kormányzásban

Az iraki parlamentben Muktada al-Sadir egyik parlamenti képviselője kijelentette az AKI olasz hírügynökségnek, hogy nem lát lehetőséget arra, hogy újra részt vegyenek a kormányzásban. A visszavonulás oka a vezérük utasítása alapján megtörtént, hogy ily módon is lehetőséget adjanak az iraki miniszterelnöknek, hogy alkalmasabb és ügyesebb minisztereket alkalmazzon a helyükre. Az újak ne a vallási hovatartozásuk miatt kaphassanak munkát. Al-Maliki új kormányában sem fogunk párbeszédet folytatni és részt venni sem.

Last Updated (Thursday, 22 April 2010 12:24)

 

Külföldi cégek Kurdisztánban

Malal Baxtiai a Kurdisztán Hazafias Unió (PUK) elnöke az Arab Emírségekből érkezett több cég képviselőjét fogadta. Malal Baxtiai nagyra értékelte az Egyesült Arab Emírségek gazdaságát, politikáját és médiáját. A Regionális Kurd Kormány hajlandó, minden külföldi céggel együttműködni, és az emirátus cégeket is szeretnék itt látni Kurdisztánban. Végül is az arab delegáció köszönetet mondott a magas szintű fogadtatásért és tovább tanulmányozzák, majd megkeresik a szükséges elemi hasznosítást külföldön.

Last Updated (Thursday, 22 April 2010 12:23)

 

Közösen a kurdok ellen

Az iráni és a török kormány 12. alkalommal szerveznek találkozót a biztonsági témákról.
Ankarában kezdődött a gyülekezés a PKK-val Kurdisztán Munkás Párttal (1984-óta az ankarai kormány ellen harcol a kurdok jogaikért) és a PZSAK-kal (Kurdisztán Szabad Élet Pártja, az iráni állam ellen küzd a kurd autonómiáért). Az iráni IRNA hírügynökség szerint, a két ország biztonságával és határainak védelmével kapcsolatban Ankara és Teherán belügyminiszter helyettesei és más szakemberek is összeültek. Az iráni belügyminiszter helyettes Abas Alhaj az iráni delegációt vezeti Ankarában.
Bizonyos hírek szerint e hónap 12.-én kezdődött egy közös katonai akció a PKK és PZSAK támadására az Irak, Irán és török határ menti területeken.
Runahi Ahmed a PZSAK politikai bizottságának tagja kijelentette, hogy amennyiben Irán továbbra is bombázza pártjának a bázisait és táborait, akkor kénytelenek lesznek Teheránba vinni a harcot és ott a fővárosban az iráni erőket robbantani.

Last Updated (Thursday, 22 April 2010 12:21)

 

Kurd nyelvű TV csatorna

Az Alsabah török napilap szerint egy kurd nyelvű TRT nevezetű csatorna indul Törökországban. Ordegan úgy döntött, hogy a 12 milliárd dolláros csatornát a törökországi kurdok részére indítanák el, az újság szerint már el is indult. Ibrahim Shasin a TRE elnöke úgy nyilatkozott az Alsabah török napilapnak, hogy a csatorna 24 órás és kurd nyelvű lesz, mint bárhol máshol a világon. Irán már megelőzte Törökországot, ugyanis Teherán már 4 kurd nyelvű csatornát indított. Az egy tény, hogy Ankarának kell figyelni rá, és az elhanyagolása és figyelmen kívül hagyása nagy károkat fog okozni Törökországnak.
Eközben a török rendőrség 8 kurd tudósítót elfogott, akik a Digle hírügynökségnek dolgoznak és a Newroz kurd nemzetiség megemlékezésen forgatással foglakoztak. A hírügynökség 2002. márciusában alakult, és Törökország szabályain belül dolgoznak pártatlanul.

Last Updated (Thursday, 22 April 2010 12:18)