Kuvait nem szeretne erős Irakot

A kuvaiti kormány megkérte az amerikai kormányt, hogy a továbbiakban ne erősítse az iraki hadsereget modern fegyverekkel. Irak megerősítése esetén az erőit más országok felé fogja terelni, ez egy fenyegető pont lehet a szomszéd kormányoknak. Kuvait és Irak között normális a kapcsolat, ezért a hét vége felé Kuvait miniszterelnöke látogatás tesz Irakba, hogy a 17 milliárd dolláros kárpótlásról tárgyaljon, a Szaddam idején történt lerohanás következtében keletkezett károkért.

 

Szaddam szobrát rejtegették

Az iraki hadsereg jelentése szerint Szaddam Huszein bronzból készült szobrát találták meg, Musul északi területén az egyik tűzoltóépületében, az intézmény igazgatója letartóztatás alatt áll. Az információszerzés lakossági bejelentés alapján történt. A volt iraki diktátor idején minden intézmény elé kötelező volt Szaddam szobrát vagy képét kirakni.

 

Irak visszalépett

Ferhad Rawanduzi a kurd frakció szóvivője az iraki parlamentben közölte, hogy az iraki miniszterelnök Nuri al-Maliki és a honvédelmi miniszter Abdul Kadir Ubaidi visszaléptek a megállapodás elöl, amiben a vitás területek sorsáról állapodtak meg (erről a témáról bővebben a múlt heti írásainkban olvashatnak). Rawanduzi közölte, hogy az iraki hadsereg tisztjei úgy viselkedtek a kurd területen, mint annakidején Szaddam Huszein katonái tették a kurdokkal. Eközben Sami Askari iraki parlamenti képviselő kijelentette, hogy az iraki hadsereg jelenleg Diala területét tisztítja meg az al-Kaida fegyvereseitől, majd ezt követően Khanaquinba lépnek át. A kurd követelés, hogy az iraki hadsereg vonuljon ki a területeikről alkotmányellenes lépés, mondta Askari.

 

A kurdok és Bagdad között folyamatosak a tárgyalások

Dr. Barham Salih az iraki miniszterelnök helyettese kijelentette, hogy a vitás terület miatt a kurdok és Bagdad között folyamatosak a tárgyalások. A vitás terület Diala és a hozzátartozó terület Khanaquin, ami már több éve a kurdok védelme alatt van, de hirtelen az iraki hadsereg elkezdett behatolni a területre, ami miatt nagy vita tört ki. Idáig a kurd erők foglalták az állásaikat, emiatt várható az összecsapás. A hírek szerint az iraki hadsereg valamennyi katonája visszavonult, de még mindig nincs megegyezés a két fél között. Barham Salih hozzátette, hogy a válságot csak az alkotmány keretein belül és demokratikus párbeszéd útján lehet megoldani. Ne engedjük a külső kezeknek, hogy uszítsanak minket, mondta Salih.

Módosítás: (2010. április 27. kedd)

 

Kurd delegációk Obama-nál és McCain-nél

Amerikában a két párt a demokraták és a republikánusok hivatalosan is megjelölték a leendő amerikai elnököt. A két párt külön-külön konferenciát tartott, a demokraták augusztus 25.-28. között, a republikánusok szeptember 1.-4. között. Mind a két helyen barátságos ünnepség keretein belül tartották a konferenciát, a kurd delegáció is jelen volt mind a két helyen. A delegáció tagjai Kubad Talabani a Kurdisztán Regionális Kormány képviselője Washingtonban és kísérője Falah Musztafa a Kurd Regionális Kormány külkapcsolataiért felelős vezető. A kurdok részvétele a két oldal kapcsolatainak megerősítését jelenti a jövőben is. A kurd delegáció több amerikai vezetővel is találkozott.

 

Kurd újságírót akasztanak Iránban

Adnan Haszan Poor iráni állampolgárt (kurd nemzetiségű) tavaly novemberben letartoztatták az iráni Kurdisztánban. Az ügyvédje szerint a letartóztatás nem az újságíró munkája, hanem kémkedés gyanúja miatt történt, az amerikaiaknak dolgozott. Haszan Poort halálra ítélték, de most a bíróság újra tárgyalja az ügyét.

Módosítás: (2010. április 27. kedd)