
Salah al-Ubaidi iraki parlamenti képviselő a Sadir frakcióban kijelentette, hogy a bagdadi kormány idáig nem adott választ Sadir kérésre, amely szerint a síita szervezet közvetlen párbeszédet kért a két fél között a vállság kezelésének érdekében. A Sadir erő semmilyen kapcsolatot nem tart Iránnal, mert ez egy rossz propaganda, tette hozzá a síita képviselő. Az iraki egészségügyi miniszter adatai szerint a múlt hónapban 966 iraki vesztette életét és több százan sebesültek meg, csak Baszrában 400-an haltak meg és 2500 a sebesültek száma és 46 amerikai is életét vesztette áprilisban. Irán továbbra is tartja magát ahhoz a kijelentéshez, hogy nem avatkozik be Irak belügyeibe és igyekszik a nyugalomra és békére törekedni a szomszédos országokban. Bizonyos iraki hírügynökségek szerint jelenleg is tárgyalások folynak Amerika, az iraki kormány és a Sadir erők között a Mahdi milíciák (Sadir katonai szárnya) sorsával kapcsolatban, ami a kurd frakció felügyelete alatt folyik. Last Updated (Monday, 26 April 2010 08:39)

Burhan Jaf a Kurdisztán Regionális Kormány képviselője Belgiumban, az Európai Parlamentben megkérte a szervezetet, hogy a Kurdisztán tanulók szervezete is részt vehessen bizonyos európai tanulók konferenciáján. Továbbá a kurd és európai tanulók szervezete közti kapcsolatot szándékoznak megerősíteni. A kurd szervezetnek vannak képviselői Svédországban, Nagy-Britanniában, Dániában, Oroszországban és Hollandiában is. Jelenleg a lengyelországi diák szervezettől kaptak hivatalos meghívást a kurd diákok. Last Updated (Monday, 26 April 2010 08:40)

Csütörtökön Dzsalal Talabani iraki köztársasági elnök Bagdadban, saját irodájában fogadta Nichirvan Barzanit a Kurdszitán Regionális Kormány elnökét, a találkozón a jelenlegi iraki és kurdisztáni politikai helyzetről beszéltek. Nem sokkal később egy török delegációt fogadtak a török miniszterelnök tanácsadója Ahmed Dawd Achlo vezetésével. A háromoldalú megbeszélésen a fő vitatéma a kapcsolataik megerősítése, ami mindenki érdekét szolgálná. Ezt követően külön találkozott Nichirvan Barzani a török delegációval és bizonyos válságtémák kezeléséről tárgyaltak. Az első összejövetel egy jó lépésnek tekinthető a további találkozások reményében, és remélhetőleg minden területen együtt tudnak működni, ami mind a két állam érdekeit előre vihetné. A diplomáciai lépésekkel párhuzamosan több török vadászgép bombáz újból éjszaka a kurdisztáni Kandil hegység falvai körül. Azad Vaso a Zsawa község igazgatója azt nyilatkozta, hogy az elmúlt két-három napban két alkalommal bombázták a térséget, az első alkalommal napalmbombákat dobtak a kurd földre, a második körnél enyhébbek voltak. Ezt a területet az iráni hadsereg szintén bombázza folyamatosan, ezért már nem lakik ott senki és így csak anyagi kár keletkezett. Az első kandili bombázás 2007.12.16-án történt. A török kormány azzal az ürüggyel bombázza Kurdisztán falvait, hogy a Kurdisztán Munkás Párt (PKK) gerillái ott rejtőzködnek. Az ankarai kormány, ily módon próbálja megsemmisíteni a gerillákat. A mostani kandili bombázások során 25 ledobott rakéta még nem robbant fel, és azóta is ott vannak a helyszínen. Az Egyesült Államok továbbra is támogatásáról biztosította a török lépést a PKK ellen. Az iraki határőrség (kurd katonákból áll) 40 ellenőrző pontot létesít Kurdisztán és Törökország határai között, hogy így megpróbáljanak visszavágni, amennyiben a török hadsereg megsérti a kurdisztáni határt. Last Updated (Monday, 26 April 2010 08:42)
|

Tegnap óta folyamatosak a harcok a síita fegyveresek, akik Sadirhoz taroznak és az amerikai erők között, idáig 30 síita fegyveres és 6 amerikai katona vesztette életét. Az amerikai CNN TV szerint több sebesült is van. A kirkuki biztonsági erők hírforrása szerint bomba robbant egy katonai ruhákkal foglalkozó üzlet előtt, ahol 2 ember vesztette életét, és 8-an megsebesültek. Last Updated (Monday, 26 April 2010 08:43)
 
A Kurdisztán Regionális Kormány gratulációját küldte a török külügyminiszternek Ali Babjannak azért a kijelentéséért, hogy az ankarai kormány szeretne tárgyalást folytatni a kurd kormánnyal. Falah Musztafa azt mondta (a kurd kormányban a külkapcsolatokért felelős) boldogan fogadtuk a szomszédos ország üzenetét, mert a diplomáciai beszéd visz minket előre és így tudjuk megoldani a válságot. Nem hiszünk a katonai beavatkozásban, mert nem tud tartós kezelést adni a konfliktusok megoldására, tette hozza a diplomáciai képviselő. Kurdisztán része Iraknak és Törökország ezért fontos szomszéd nekünk is. A kurd kormány nem látja helyes megoldásnak a légitámadásokat a PKK ellen, mert nem oldja meg a problémákat, ezért egy békés megoldást kell keresni. Törökország a legnagyobb kereskedelmi partnere Kurdsztánnak és úgy látjuk, hogy a török és kurd tárgyalás jó eredményeket fog hozni. E közben Muhsin Sahdun koordinálást kért a kurd frakcióban Törökországtól akkor, ha bármilyen PKK elleni hadjáratott folytatnak. A kurd képviselő az AKI olasz hírügynökségnek adott interjújában azt mondta reméli, hogy Ankara tájékoztatni fogja az iraki kormányt minden lépésről, ami a kurdisztáni területen történik. Last Updated (Monday, 26 April 2010 08:45)
  
Tareq al-Hashimi iraki köztársasági elnök egyik helyettese saját irodájában Bagdadban fogadta az olasz nagykövetet Morrison Milanit. A két ország történelmi kapcsolatáról és együttműködésük minden területéről szó esett. A nagykövet megerősítette, hogy az olasz kormány továbbra is támogatja Irakot. Hashimi tegnap saját hivatalában fogadta a japán nagykövetet Kenjiro Monjit. A hivatalos tárgyalás a japán projektekről szólt és azokról az új újjáépítési tervekről, amiket Musul, Dila és Anbar városokban fognak teljesíteni, de Kurdisztánban szintén részt vesznek az infrastruktúra kiépítésében. Last Updated (Monday, 26 April 2010 08:49)
|