 
Német követségi irodát nyitottak Arbilban, az ünnepség főszervezője a német külügyminisztériumból az iraki referens volt, részt vett több politikus és külföldi konzulátus is. Hamarosan egy kulturális irodát is nyitni fognak Kurdisztán fővárosában, ami a kurd és német kapcsolatok megerősítését szolgálja minden területen, tette hozza a követségi iroda vezetője Kornelius Hobers. Last Updated (Monday, 26 April 2010 08:45)

Dr. Barham Salih (a képen látható) az iraki miniszterelnök helyettese kijelentette, hogy az iraki olajtartalék 350 milliárd hordó a földeken, sőt ez a szám meghaladja a szaúd-arábiai olajtartalékot is. Naponta 2 millió hordó fekete aranyat termelnek ki. A kurd területeken a külföldi cégek által kitermelt olajért a regionális kormány a felelős, és ennek az eljárását a kurd hatóságok nagyon rugalmasan kezelik. Az iraki olajügyi miniszter nem nevezi törvényesnek, sőt ellenzi. A B.B, Royal Dutch Shell, a Chefron, a Total és a Nikson Mobil kapták az iraki olaj kitermelési jogát, ami napi 500 ezerrel több, mint eddig volt. Last Updated (Monday, 26 April 2010 08:47)

Al-Hashimi az iraki köztársasági elnök egyik helyettese és az Iraki Iszlám Párt elnöke szerint két héten belül meg fog alakulni az új kormány Irakban Nuri al-Maliki elnökségével. Hashimi hozzátette mindenképpen fel kell számolni a milíciákat attól függetlenül, hogy melyik párthoz, vagy szervezethez tartoznak. Az iraki politikus kiemelte, hogy a legutóbbi baszrai események kulcsfontosságú változást jelentetek az iraki politikában. A miniszterelnök Nuri al-Maliki igyekszik továbbra is párbeszéd útján tárgyalni a felekkel. Al-Hashimi azt nyilatkozta, hogy a regionális kormányoknak több a kompetenciájuk, mint a bagdadi kormánynak és ez lehet, hogy bizonyos félreértéseket okoz. Az iraki politikus ma Törökországba utazott, hogy találkozzon az ankarai vezetőkkel. A főtéma a kirkuki népszavazás, az iraki olajtörvény és nem utolsó sorban a PKK sorsa. Last Updated (Monday, 26 April 2010 08:48)
|

Az al-Kaida terrorszervezet már jó ideje indít támadásokat Musul város (Irak északi területére esik, a török határhoz közel) ellen. Az információk szerint az al-Kaida egy nagyszabású támadásra készül, megpróbálja elfoglalni Musult. Ezért a város biztonsági emberei sűrűn járőröznek a városban, de növelni kell a létszámukat, mert a terrorszervezet erői erősek ezen a területen. Last Updated (Monday, 26 April 2010 08:50)

Ma folytatódik a volt iraki miniszterelnök helyettesének Tarik Aziznak a tárgyalása, aki 1983-1991 között iraki külügyminiszter volt. 1987-1988-ban a bagdadi rezsim bevetette a vegyi fegyvereket Halabdzsa kurd város ellen és Anfal nevezetű hadi műveletet hajtott végre a kurdokon, amiben 180 ezer kurdot megöltek Irak déli területein, majd tömegsírokba temették őket. A bíróságon Aziznak 8 társával együtt felelnie kell az 1992-ben kivégzett 42 iraki kereskedő haláláért, akiket állítólag azért öltek meg, mert az iraki piacokon manipulálták az élelmiszer árakat. Aziz volt az egyetlen keresztény politikus a kormányban Szaddam idején és a volt rezsim külföldi szószólója. A konfliktusokban Aziz volt a fő tárgyalópartner mindenhol Irak és az ENSZ között. Last Updated (Monday, 26 April 2010 08:51)

Massud Barzani a Kurdisztán Regionális Tartomány elnöke Salahadinban saját rezidenciáján fogadta Birko Fokaszit Horvátország nagykövetét és kísérőit. A nagykövet az ország elnökének és Kurdisztán népének üdvözletét küldte. A tárgyaláson a kétoldalú kulturális, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokról beszéltek, a nagykövet nagyra értékelte a globális fejlődést Kurdisztánban. Az országa hajlandó a Kurdisztán újjáépítésében részt venni és az orvostudományban továbbképzéseket rendezni a tanulók részére. Fokaszi a kurd küzdelemről a szabadságuk megszerzéséről beszélt és azt kívánta, hogy a két nép szorosan tudjon együttműködni. Barzani a vendégének azt mondta reméli, hogy nagyon jó kapcsolatot tudnak teremteni Horvátországgal, és nagyra becsülte a horvát népet a függetlenségük kikiáltása miatt. Last Updated (Monday, 26 April 2010 08:52)
|