Nincs angol vízum

Az bagdadi Angol Nagykövetség egyik titkára kijelentette, hogy a követség nem tud vízumot adni, azoknak az irakiaknak, akik Angliába szeretnének látogatni. A vízum megszerzésében csak a bejruti és az ammáni angol követséghez lehet fordulni. Vízumot kizárólag hivatalos ügyben vagy vészhelyzet esetén tudnak csak adni Bagdadban.

Az iraki állampolgároknak nem csak az Angol Nagykövetség, hanem pár arab és távol-keleti országot kivéve egyik ország sem adhat vízumot. 

 

Bagdadban nagy robbanás történt

Tegnap este egy öngyilkos merénylő a szunnita negyedben felrobbantotta magát, a terrorakcióban 15-en meghaltak és 30-an megsebesültek. Az iraki belügyminisztérium közleménye szerint az öngyilkos merénylő biciklivel érkezett a településre. A párhuzamos információk szerint egy fekete ruhát viselő valaki, akinek az övére volt rögzítve a robbanószer. A merénylet egy mecset közelében történt.

 

684 főre emelkedett a körözöttek száma

Az iraki miniszterelnöknek türelmi ideje a mai nappal lejárt Dialaban, azokkal szemben, akik illegálisan rendelkeznek fegyverekkel. A városban az iraki erők katonai akciót indítottak az al-Kaida fegyveresei és más törvényen kívüliek ellen. Idáig 684-re emelkedett a körözöttek száma és 680-an már feladták magukat az iraki illetékeseknek. Az információ szerint 4 nőt is letartóztattak, ketten kiképzéssel foglalkoztak, a másik kettő öngyilkos merényletre készültek. Dialaban idáig ezer pokolgépet szereltek le a katonák.

 

Muktada újból buzdítja a híveit

Kufa településen a mecsetben Sejk Assad Nasri az ima közben felolvasta Muktada al-Sadir síita vezető üzenetét, ami szerint tanító jelleggel és fegyverekkel kellene harcolni, minden megszálló ellen, így fel lehetne szabadítani az országot. Kulturálisan kell folytatni a harcot a nyugati világi rendszer ellen (Irakra gondol). A levélben az is szerepelt, hogy nem tárgyalunk és nem ülünk össze a megszállókkal. Aláírásgyűjtést szerveznek mindenhol Irakban a Sadir irodákban. Ezt követően a levélben Kirkuk (vita van a város hovatartozásával kapcsolatban) kurd város sorsáról is szó esett, hogy megegyezés keretein belül kellene megoldani a válságot az iraki felek között, de úgy, hogy mindenki megtarthassa a jogait. Kirkukban többségben kurdok élnek, de vannak arabok, türkmének és keresztények is. A város nem a kurdoké, hanem egy iraki település, írta Sadir a levelében.

 

Kurdisztán és Koszovó hasonló sorsa

A Nawa internetes oldalon megjelent török akadémikus D.Ismail Toranli elemzése szerint a kurd ország meg fog alakulni, és Ankarának készülnie kell a kapcsolatteremtésre az országgal. Toranli a cikkében, arról ír, hogy Koszovóban, Oszitiában, Kasmírban és Kurdisztánban egyforma politikai válság van. A 20. században több nemzetből álló országok szét lettek darabolva és új országok alakultak belőlük, ezt a folyamatot folytatni fogják. Toranli szerint a török vezetők el akarják kerülni a ciprusi, koszovói, oszitiai és kurdisztáni konfliktusokat, hogy ne legyenek hasonlíthatóak egymáshoz. Tudni kell, hogy ezek a népek valamikor a jövőben saját országot fognak alapítani. Toranli javasolja Erdogan török miniszterelnöknek és Ali Babadzsan török külügyminiszternek, hogy Tbiliszi és Bagdad helyett, inkább Arbilba kellene menniük. Meg kellett volna próbálniuk a kurdok álmait megérteni és mindenféle vérrontás nélkül el kell fogadniuk, hogy eljön a nap amikor Kurdisztán független ország lesz.

 

Iráni zsoldosokat fogtak Irakban

Az Irak déli területén lévő Vasit város rendőrsége kijelentette, hogy egy szaúdi származású férfit elfogtak, aki az iráni titkosszolgálatnak tevékenykedett. A letartóztatott személy, hamis iraki útlevéllel rendelkezik és Iránba szeretett volna menekülni. A szaúdi fogoly bevallotta tetteit. Irakba számtalan iráni ügynök dolgozik, akik a teheráni illetékes hivataloknak tevékenykednek. Teherán fegyverrel támogat több iraki szervezetet és kiképeztet irakiakat a rendzavarások elkövetésére. Irán szerint az Irakban tartózkodó amerikaiak közvetlen fenyegetést jelentenek a perzsa államnak.